Több találat is érkezett a blog kereső motorjába a majális, illetve konkrétan a kécskei majális kulcsszavakra. Gondoltuk, akkor írunk néhány bevezető, ajánló gondolatot a csütörtöki napra.
A programot átfutva első látásra rámondhatjuk, hogy a szokásos programok illetve lehetőségek várják majd a kilátogató városlakókat. Délelőtt foci kupa és főzőverseny. Aztán tűzoltók bemutatója, kocsikázás (lovas kocsival), zene, néptánc, citera és zárásként koncertek.
Viszont ha tüzetesebben átnézzük az idei programot, láthatunk újításokat is, melyeket nagy örömmel üdvözlünk! Idén van a reneszánsz éve – Mátyás királyt 550 éve választották magyar királlyá – ehhez kapcsolódva a könyvtár idei standja a reneszánsz jegyében szerveződik. Továbbá ide kapcsolódik még kb. 15 órától a „Mesék Mátyás királyról” c. színpadi produkció, amelyet a MiaManó Színház művészei adnak elő (ők voltak tavaly is, akkor a Lúdas Matyival). Egy órával később gólyalábas utcaszínházat ígérnek a szervezők. (Ez amúgy micsoda? :) ) Ígéretesnek tűnik még a modellezők bemutatója is: „repülőmodellek a földön és a levegőben”. Majd meglessük őket.
A napot két hazai zenekar koncertje zárja, 17 órától a Mad-Roll, 18 órától pedig az Attila Street ad élő koncertet.
Azért ne feledjétek, a nap nem reggel 8-kor kezdődik… tessék ápolni népi hagyományainkat, és állítsatok májusfákat a szép magyar lányoknak! Persze falopásra nem biztatunk senkit…
Szép napot és kellemes időtöltést kívánunk minden olvasónknak május elsejére.
Részletes program a tiszakecske.hu-ról, változatlan formában:
"MAJÁLIS 2008
2008. május 1-jén 8 és 19 óra között
PROGRAMOK:
Délelőtt:
"Majális kupa" kispályás labdarúgó torna
Szabadtéri főzőverseny - bográcsban főtt ételek versenye
11-17 óra között:
Virtuskodás - grundbirkózás, ügyességi játékok kicsiknek és nagyoknak Kézművesség , Könyvsátor a reneszánsz jegyében, Kocsikázás a Lovasegyesülettel, Májusfa állítás Lufi hajtogatás, arcfestés
Bemutatók:
A modellezők bemutatója - repülőmodellek a földön és a levegőben, Tűzoltóautó bemutató
SZÍNPADI PROGRAMOK:
Helyi művészeti közösségek fellépései:
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zene és tánc tanszakának növendékei, Kécske Néptáncegyüttes,
Néptánc "apraja és nagyja" utánpótlás csoport, Kék nefelejcs Citerazenekar, Tisza '83 Citerazenekar,
Zafira Moderntánc csoport bemutatója,
Kb. 15 órakor Mesék Mátyás királyról - MiaManó Színház,
Kb. 16 órától Hujákolók - gyólyalábas utcaszínház,
17 órától fellép a Mad-Roll
18 órától Attila Street koncert
Büfé, kirakodóvásár és légvár egész nap!"
Utolsó kommentek