Alább kommentár nélkül közöljük szó szerint Zsábéki Dóra jegyzetét a szombati Petőfi Népéből. Az írás eredetileg "A csend lesz a dalunk?" címmel jelent meg a megyei napilap 2013. május 11-i számában. (LXVIII. évf, 109. szám)
Kis híján csendre intették a tiszakécskei képviselők a Tisza-parton szórakozni vágyókat. A csütörtöki rapid rendkívüli ülésen aztán mégsem szavaztak az újabb helyi csendrendeletről, melynek értelmében este 10-kor el kellett volna hallgattatni a zenészeket. A testület ülésen megjelent valamivel több mint egy tucat érdekképviselő nyilván elégedett a kérdés elnapolásával, azonban sejteni lehet, hogy ezzel csak az első dal ért véget. Később – „széleskörű egyeztetés után” – valószínűleg felteszik majd ugyanezt a lemezt.
A csend úgy látszik, kezd slágerré válni, ami érthető is a mai, zajszennyezett világunkban. Engem például már az is zavar, hogy a reklám hangosabb a tévében, mint a film. Hiába van így évek óta, sose tudom időben csitítani a masinát, így folyamatosan el kell szenvednem, hogy rám szólnak: halkítsak, mire nem hallom a reklámot. A játszótéren visítozó kölöktől kiver a víz, főleg mert túlüvöltik a rádiót. Olyan is volt már, hogy az utcán egy hangosabb, a fülemben zsizsegő zenén is túlrikkantott hellótól idegállapotba kerültem. Ráadásul nem is nekem köszöntek…
Pssssszt! (Forrás: 7.kerulet.ittlakunk.hu)
Szóval ha valaki, én értem a csendrendeletek alkotóit, főleg, akik arra törekszenek, hogy az üdülőövezetekben legyen kuss. Hát oda azért megy az ember, hogy a szúnyogok döngicsélését hallgassa, nem? Arra is lehet táncolni, csak óvatosan kell, nehogy a mozdulatokkal elkergessük a muzsikusokat.
Sajnos nincs szavazati jogom, de csak támogatni tudom a csendes éjjeleket. Ez lehet az első lépés a fűnyíró-, flex-, kalapács-, és fúrómentes nappalok felé. Megtanulhatnánk végre megpróbálni együtt élni.
Ezeket is ajánljuk:
Milliókat tartott vissza Lakitelek a tiszakécskei tűzoltóktól
Maratoni ülésen egyeztettek a Tisza-part jövőjéről
Mégsem szavazták meg a csendrendelet 2.0-át
Nem visszaélni a hatalommal - nyílt levél a képviselőkhöz
Csütörtökön halálra ítélhetik a Tisza-parti bulikat
Légy rajongók a Facebookon, hogy mihamarabb értesülhess az új anyagainkról, illetve oszd meg írásunkat, hogy másokhoz is eljusson!
Utolsó kommentek