Idén még biztosan jár a Tiszainoka—Tiszakécske között közlekedő révhajó, de a további működtetése kérdéses — mondta Szendreiné Kiss Erzsébet, Inoka polgármestere a Szoljon.hu hírportálnak.
A 12 esztendős „veterán hajót” tavaly télen a kedvezőtlen vízállás miatt nem tudták a folyóból kiemelni, így ott telelt. A járművet csak a napokban szállították a hivatal udvarára, ott várja a felújítást.
— Festeni, csiszolni kell, sőt, műszakiztatni is, így van még feladatunk a révhajóval. A renoválása, éves üzemeltetése komoly milliókat jelent. Bár a működtetésére mindig pályázunk, de ezek a pályázatok 20 százalékos önerőt kérnek, ami a mi költségvetésünkhöz képest igen nagy összeg — teszi hozzá Szendreiné Kiss Erzsébet. További problémát jelent, hogy egyre kevesebben ülnek a járműre, így ritka az az év, amikor a vállalkozásba kiadott révhajózás nyereséges. Ezért nem lehet csodálkozni, hogy a tavalyi üzemeltető idén már nem szeretné folytatni a munkát, így most új működtető céget keres az önkormányzat.
A munkálatokkal igyekezni kell: a hajózási szezon májusban már elkezdődik és egészen októberig tart — ha a vízállás ezt engedi. Mert bizony volt olyan év, hogy egyetlen napot sem tudott közlekedni a Tiszán a „Csámpa”.
(Fotó: Beroesz, Wikipédia)
Utolsó kommentek