Tiszakécske Blog

Kedves Olvasók!

Igaz megint eltűntünk egy időre, de nem véglegesen, és ismét itt vagyunk. A mai nap megfogalmazódott bennem egy bejegyzés erről az egész „augusztushúszadikáról”.

Sétáltam a barátaimmal megbeszélt találkozási hely felé, az eső már nem esett, kezdett sötétedni. Mivel gyalogszeren keltem útra, még gondolkozni is volt időm a friss vidéki levegőt szívva. Közbe némi zörej szűrődött fel a part felől, tudtam (felismerni viszont képtelen voltam) hogy Torres Dani és csapata húzza a talp alá valót az ünnepen.

Azért igyekeztem elmélyedni a gondolataimban, melyek a mai nap körül zakatoltak. Mit is ünneplünk… és hogy ezt vajon mennyire sikerült megünnepelnem.  Őszintén bevallva nekem szinte sehogy, mivel a 18 órás városi ünnepségről lecsúsztam. No de nem baj! Hiszen még csak most jön „az est fénypontja” (idézet a tűzijáték előtti felkonferálásból).

(Zászlófelvonás, Foto: MTI)

Barátaimmal a Tisza felé vettük az irányt. Természetesen sokan tartottak még velünk megegyező irányba. Elvégre is, augusztus huszadik napja van, nemzeti ünnep!

Szinte pontosan kezdték a tűzijátékot, amely szerintem átlagos volt, néha-néha felpillantottam az égre, de inkább a gondolataimba merültem el, még az ünnepi tűzijáték közepette is.

Néztem az embereket… több féle embertípust véltem felfedezni. Először is, sok épp kamaszkorú lurkó volt lenn, egyedül. Eszembe jutott, hogy én évekig a házunk elől próbáltam nézni a tűzijátékot, vagy a fotelből a pestit. Aztán voltak a mai, átlagos, csinos fiatalok, akiktől mindig is különbözőnek éreztem magam, de hát senki se egyforma, ugye. Aztán ismét eszembe jutott, hogy ma nemzeti ünnep van, augusztus 20-a! Ez a nap teljesen összeforrt már a tűzijátékkal és ezért voltunk lent a Tisza partján olyan sokan. Az égi fényár idén „zenés tűzijátéknak” lett meghirdetve. Mit is jelentett ez? Én úgy éreztem, hogy valaki kedvenc zenei listáját tette be winampba, hagy szóljon! Néhány szám után azért szíven ütött, hogy nemzeti ünnepünkön egyetlen magyar szerzemény se hangzott el. Zenés tűzijáték, tehát szólt a külföldi muzsika, miközben lőtték fel a pirotechnikai anyagokat.

Úgy érzem, ez a piros betűs napunk elkorcsosodott. Budapesten repülőparádé van viharos tűzijátékkal, másol pedig „sima” tűzijáték. Nem, nem azt akarom mondani, hogy mért lövünk milliókat csak úgy az égbe. Kell az ünnep, meg kell ünnepelünk, hogy megalakult a keresztény Magyarország, meg kell ünnepelünk, hogy akkor, és azóta is fenn maradtunk a népek sűrű zivatarában. Csak kérdés, hogy valóban erről szólt-e ez a nap? Tudom, jöhet a támadás, hogy mért ne lenne ez így jó, aki akar elmegy egy ünnepségre, aki akar, az pedig lesétál a partra és megnézi a tűzijátékot miközben arra gondol amire akar. No és persze, mért ne lehetne egy olyan ünnepünk, amikor nem díszmagyarba feszítünk és törölgetjük szemünket, hogy igen, nekünk soha, semmi nem sikerült. (Ami egyébként nem igaz, csak arra sose emlékszünk, ami siker volt. Pl.: Nándorfehérvár, amiért a mai napig szól a déli harang stb.) Szóval mért ne lehetne egy olyan ünnepünk, ahol örülünk és vígadunk, legyen (sőt, már van) csak azért ne felejtsük el István királyt, ne felejtsük el, hogy már sok-sok éve élhetünk itt, ebben a gyönyörű és gazadag Kárpát-medencében.

 
UI:. Az István a király kécskei színpadra vitele nagyon jó ötlet volt, köszönet érte! Ez igazán emelte az ünnep fényét, csak egy költői kérdés, miért nem lehetetett mindezt 20-án, a parton, szabadtéren előadni, ahol annyian megnézhették volna, amennyin szerették volna?